50 évvel ezelőtt, 1974. március 4-én jelent meg az ABBA második nagylemeze, a Waterloo. Összehasonlítva az előző évi Ring Ringgel, itt már nincsenek töltelékdalok, így sokkal erősebb a kohézió a számok között, amely azt bizonyítja, hogy a svéd négyes az éneklés öröme mellett már tudatosan arra törekedett, hogy megmutassa, mire képes igazán. Ugyanakkor az is elmondható a korongról, hogy sokszínűen mutatja be azt is, hogy milyen zenei stílusok voltak divatban a hetvenes évek elején-közepén. Így például hallhatunk mindent a középutas poptól a dzsesszes hangvételű balladákon át egészen a glam rockig, mindezt az ABBA-ra jellemző kidolgozott módon.
Annak ellenére, hogy az 1973-as Ring Ring nem került ki az Eurovízióra, mégis nagy siker lett több európai országban és a világ más régióiban is. Ez valamilyen szinten összerántotta a formációt, akik egy hosszú svéd népparkos turné után már nekiláttak a második nagylemez munkálatainak. A munkálatok 1973. szeptember 24-én kezdődtek el és 1974 februárjáig tartottak. Ez idő alatt tizenegy új felvételt rögzítettek, valamint még a címadó dal és a Honey Honey svéd nyelvű változatait is.
A március 4-én a svéd boltokba kerülő zenealbum tizenkét dalt tartalmazott, mivel a Waterloo svéd verziója is szerepelt rajta, míg más országokban a lemezen 11 dal szerepelt, ugyanakkor néhány országban, mint az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Kanadában a tizenkettedik dal a már korábban megjelent Ring Ring eredeti vagy remixváltozata volt.
A korongot nyitó Waterloo egyrészben a Ring Ring stílusát viszi tovább, ugyanakkor a szerelem előtti kapituláció, mint metafora, az egész dalszövegen végigvonulva már kevésbé szájbarágós, ugyanakkor kellően direkt ahhoz, hogy fülbemászó maradhasson. A dinamikus és játékos felvételben a glam rockos elemek mellett a hagyományos középutas pop jellegzetességei is ugyanolyan fontosak, így az agresszívabb elektromos gitár- és basszushangzás mellett az akusztikus gitárok és billentyűk lágyítanak valamennyit a hangképen, és így a dal kerek struktúrája a hagyományosabb popzenerajongóknak is ugyanúgy megfelel, mint az agresszívebb zenék kedvelőinek.
A Waterloo volt az ABBA aduásza az Melodianfestival-on, amelyet a győzelemmel sikerült Brightonban, az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjén is sikerre vinniük. Így nem meglepő az, hogy a felvétel szerte az egész világban, szinte minden országban bekerült a slágerlisták első öt helye közé, ugyanakkor olyan távoli helyeken, mint az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új Zéland, ahol az Eurovízió nem jelentett semmit, is TOP 10-es siker lett.
Azonban nemcsak a Waterloo-t ihlette meg az akkortájt már fénykorán túl lévő glam rock, hanem az angol nyelvű kislemez B-oldalát is. A Björn által énekelt, meglepően nyers és agresszív Watch Out egyszerre fülbemászó, mégis zúzós, amelyen még a lányok játékos, ugyanakkor éles háttérvokáljai sem lágyítanak. Annak ellenére, hogy az ABBA szerzőpárosa nem igazán büszke a felvételre, a dal a nagylemez egyik erős pontjának mondható.
Teljesen más jellegű és hangulatú a rendkívül vicces King King Song, amelyet nem szabad komolyan venni. Ez, mintha egy Beach Boys paródiát hallgatnánk Gary Glitter stílusában, ugyanakkor ennek a poénos felvételnek a legfőbb erénye az a nyers hangvétel, amely az ABBA korai korszakát jellemezte. Amit még érdemes a felvétellel kapcsolatban megemlíteni, azok a énekszólamok, amelyek közül Benny ügyes, rock and roll ihletésű háttérvokálja és Agnetha erőteljes sikoltása minden bizonnyal maradandó élménnyel ajándékozza meg a lemezhallgatót.
Ezek mellett több szerzeményt a letisztult rádióbarát középutas európai popzene ihletett meg, amely egyszerre hozza a hatvanas évek végi rágógumi-hangvételű slágerek jellegzetességeit és a közép-európai dallamok egyszerű nagyszerűségét.
A nagylemezről másodikként megjelenő Honey Honey ennek a kettősségnek a mintapéldánya, egy csipetnyi country-val megfűszerezve. A rendkívül kellemes, meleg hangvételű dal amellett, hogy folytatja a People Need Love és a He is Your Brother által elindított „felelgetős” vonulatot, tovább is lép azok poszthippis hangvételén, és ehelyett egy csipetnyi erotikával és csábítással tölti meg a hegedűk, akusztikus gitárok és az autoharp által uralt hangképet.
A Honey Honey érdekessége az a „harmadik hang”, amely az ABBA egyik fő jellegzetessége volt a többszörözött énekszólamok és hangszersávok tekintetében. A vidám hangvételű felvételben ezt dolgozták ki a legjobban, ugyanakkor a dal viszonylagos egyszerűsége ellenére jól hallható, hogyan lettek a lányok vokálsávjai megeffektezve a stúdióban.
Ez a dal volt a másodikként kimásolt kislemez a zenealbumról, és annak ellenére, hogy Angliában ez nem jelent meg, méretes siker volt a kontinentális Európában, sőt még a TOP 40-be is bekerült az Egyesült Államokban és Ausztráliában is.
A hozzá hasonló, mégis darabosabb What About Livingstone is tiszta popzene, amelyben a hatvanas évek lánycsapatai születtek volna újjá egy modernebb csavar segítségével. Ez a felvétel hozza a legjobban azt az ártatlan örömet és lelkesedést, amely az előző nagylemezt jellemezte, ugyanakkor még eléggé kezdetlegesen, de már jelen van az a magasan kidolgozott, ugyanakkor nosztalgikus popzenei hangzásvilág és az önfeledtség, amely az olyan későbbi daloknál éri el a tetőpontot, mint a Bang-a-Boomerang és a When I Kissed the Teacher.
Egy teljesen új színt képvisel az albumon a Björn által énekelt Sitting in the Palmtree. A reggae és az europop találkozása egy karibi ihletésű szerelmes vágyódásban bontakozik ki, ahol a főhős addig nem jön le a pálmafáról, amíg Jeannie, a lány, akibe szerelmes, nem hívja le. A szokatlan hangulatú felvétel annak ellenére, hogy a korong erősebb felvételei közé tartozik, nem lett kiemelve kislemezre. Ennek ellenére a zenekar 1974-es, 1975-ös, sőt még az 1977-es koncertjein is elhangzott.
A merengő hangvétel azonban nemcsak itt, hanem a lemez egy másik kiemelkedő pontjának is fontos jellegzetessége. A középtempós Hasta Manana egyszerre áll közel az amerikai country balladákhoz, az angol skiffle-hez és az európai slágerek nagyívűségéhez. Agnetha érzelmes és nosztalgikus énekszólóját egyértelműen az énekesnő egyik tini idolja, Connie Francis ihlette, így nem lepő, hogy a felvétel az énekesnő korai mélabús szerzeményeit idézi fel újszerűbb megközelítésben.
Ennél még kiemelkedőbb Frida nagyszerű szólódala, a dzsesszes hangvételű ballada, a Gonna Sing You My Lovesong. A Leon Russel-szerzemények hangulatát felidéző dalt Benny szerezte, ugyanakkor ennek refrénjében már megjelenik az az ízig-vérig ABBA-hangulat, amely először a következő sorlemezen lesz komolyabban kidolgozva. Annak ellenére, hogy a felvétel az ABBA rejtett kincseit erősíti, mégis nemcsak a zenealbum, hanem a formáció első korszakának kiemelkedő gyöngyszeme.
Benny azonban nemcsak ezt szerezte a lemezre, hanem még a Suzy-Hang-Around-ot is, amelyet a hatvanas évek hangzása inspirált. A felvétel további érdekessége az, hogy ezt a felvétel az ő előadásában hangzik el.
Azonban az előző évtized világa nemcsak itt köszön vissza, hanem a nagyszerű, Dance (While The Music Still Goes On)-ban is. A Phil Spector-féle hangzásvilág ihlette dal kiválóan mutatja be a rétegzett ének- és hangszersávokat, ugyanakkor érdemes megfigyelni azt, ahogyan a refrén egyre magasabb hangfekvésbe kerül. A felvétel különlegessége, hogy egy amerikai vendégbillentyűs, John„Rabbit”Bundrick hallható a dalban Benny helyett. A korabeli lemezkritikák ezt az album egyik fénypontjának nevezték.
Azonban még meglepőbb a My Mama Said, mivel ebben a zenekar az amerikai funky elemeit keveri az kortárs európai dallamokkal. A tinédzserlány és anyja közötti konfliktusra épülő szerzemény több szempontból is érdekes; a remek basszusgitár-téma mellett figyelemre méltó a xilofon, mint színesítő elem, ugyanakkor az énekhangok használta is szokatlan. Frida és Agnetha által együtt énekelt, ereszkedő dallamívekre épülő verzékkel szemben a refrénben már nem kettő, hanem három hang olvad össze, és ez így Björnnel együtt már jóval drámaibban és szokatlanabban hat.
Összességében elmondható, hogy a Waterloo, mint lemez jóval kidolgozottabb, ugyanakkor egységesebb is, mint a debütáló Ring Ring, ugyanakkor az itt hallgató stíluskavalkádnak köszönhetően rendkívül sokszínű és változatos, tele jobbnál jobb dalokkal. Annak ellenére, hogy itt még útkeresési fázisban utazott a zenekar, mégis figyelemre méltó az, hogy mennyire magas szinten és igényesen dolgozik a kvartett azon, hogy a saját hangját végre megtalálja. Így mégsem érezzük arctalannak és összecsapottnak a produkciót.
A dalszövegek még egyszerűek, közérthetőek, néhol ötletes csavarokkal vannak tele, mégsem ezek a korong erősségei, hanem a hangszerelés és az énekhangok alkalmazása az, ami igazán élvezetessé teszi a nagylemezt. Annak ellenére, hogy Frida csak egy dalban kapott szóló szerepet, míg Agnetha kettőben, mégis kiegyenlítettnek érezzük azt, ahogyan az énekszólók kiosztásra kerülnek.
Annak ellenére, hogy a nagylemezt sok helyen a címadó dal adta el, és Skandinávián és Németországon kívül sehol sem került be a slágerlisták legfelsőbb régióiba, mégis jegyzett megjelenésnek számított Európa több országában. Szakmai siker és jó kritikák övezték a zenealbumot sokszínűsége és ötletessége miatt az Egyesült Államokban is.
Az első CD-változat még 1988-ban került a boltokba, amelyet több, mint hét különböző kiadás követett az elmúlt harmincnégy évben, nem beszélve még a gyűjteményes összkiadásokról. A Waterloo 50 éves jubileumára egy kétlemezes különleges félsebességes maszter vinil érdekzik a boltokba 2024 április 5-én, egy nap híján fél évszázaddal az Eurovíziós Dalfesztiválon aratott győzelem után.
